Slamelvények egy nő életéből

Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmünk rejtett viszonyrendszerét.
De egy kép kevés, és hogy értsd a lényeget,
ahhoz egy egész este sem elég.
Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam?
(Az a baj, ha belejövök, úgy felhúzom magam, hogy felmegy a lázam.
Vagy ezen ne parázzam?)
Unom, hogy nő = bálvány, fétis vagy szerep.
Ellenség vagy zsákmány. Hódítási terep.
De meg az a hódítás is… Hogy olvasok a buszon,
te meg körülnézel, mert épp lemerült a Szifon,
és rám nyomulsz, mert nyominak nézel, és azt hiszed, így esélyesebb.
Neked senki nem szólt, bazmeg, hogy az olvasó nők veszélyesek?
És folyton a szexnél lyukadsz ki,
akármiről van szó,
pedig you know nothing, Jon Snow.
Szeretném, ha nem csak akkor figyelnél rám,
ha kacér vagyok vagy ha kirúzsozom a szám,
és ne vess meg, ha nem vagyok a háziasszonyok gyöngye,
se elesett, se cuki, se szende, se gyönge,
és bízom benne, valamit azért nyom a latban,
hogy ha mellben nem is vagyok erős, de legalább gondolatban,
remélem, inkább ezért válogatna be a bandájába Danny Ocean.
Ugyanis felhívom a figyelmed, hogy evolúciósan
nem az az egyetlen előnyöm, hogy ránőttem a pinára,
és nem csak akkor vagyok jó, ha leborotválom simára,
és annyi minden más is érdekel az életben,
mint hogy van-e boxgapem vagy sixpackem.
És mielőtt azt kiáltanád, hogy kettős a mérce,
benned sem az érdekel, hogy hanyas nadrágba férsz be,
és leszarom azt is, hogy van-e a neveden lakás,
egyedül az izgat, van-e odafent agyi aktivitás,
a többit majd elintézi a kémia meg a hormonok.
És bár úgy érzem, be tudom fogadni az egész univerzumot,
azért nem csak hiátus, rés, üres edény vagyok,
kérlek, ne élj vissza azzal, hogyha megnyílok.
Mert a nő egy végtelen tartály, amiben minden elfér,
a gyerek, a férj, a háztartás, az egész családi tér,
de ez még nem ok arra, hogy belém hányj akármit, ami téged terhel.
Hogy mit szeretnék lenyelni, azt én hadd döntsem el.
Tudom, hogy az összes nyűgöm kibaszottul banális,
és téged jobban foglalkoztat az, hogy mikor lesz már anál is,
és most már, hogy elmondtam az összes feminista közhelyet
(és elhasználtam a legtrébb, legkopottabb rímeket),
ugyan hozzak már még egyet az épp megivott sör helyett!
Jó, beismerem, egy rímért simán sztereotipizálok,
úgyhogy inkább megpróbálom elmondani, mire vágyok:
hogy vess a bensőmbe egy átható pillantást,
és feltétel nélkül mondj igent arra, amit ott látsz,
akkor is, ha annyira sem érted, mint egy alient,
mert a káosz és teremtés viaskodnak odabent.
Ne akarj megmagyarázni, ne húzd rám a logikád,
és könyörgök, sose felejtsd: nem vagyok az anyukád,
csak egy lány, aki azért lázad, azért küzd,
mert itt-ott szorít a kabát,
és mert szeretné veled
– ha lehet, ruha nélkül –
tényleg otthon érezni magát.

(Elhangzott a Slam Poetry Budapest klub november 28-i sessionjén.)